© Copyright / Megjelent a budapesti Jump Magazinban / 1996. òsz
ÖVIG A FÖLDBE ÁSVA
Szombathy Bálint
(Kerekes László performanszainak egyik motívumáról)
A Bácskában született, 1988 óta pedig Berlinben élò Kerekes László eredendòen multimediális mùvész. Konceptuális munkákat készített a hetvenes évek elsò felében, késòbb pedig a transzavantgárd festészet elsò jugoszláviai mùvelòjeként vált ismertté. E két, alapjában véve egymást kizárólagosító mùvészetfelfogás tapasztalatait ötvözte a nyolcvanas években alkotott számos installációjában és színházi díszlettervében. A német mùvészeti közegben is egyre megbecsültebb mùvész érett korában. 1994-ben a performanszok sorát bonyolította le különféle nemzetközi mùvészeti rendezvényeken, melyek közül kívánok néhányat ismertetni.
Kiindulópontként ezúttal hadd álljon itt a mùvész 1992-ben készült és aFreie Berliner Kunstausstellungon bemutatott Övig a földbe ásva címù, kombinált technikával készült triptichon. Azért ez a mù, mert a földbe süllyesztett ember motívuma Kerekes számos performanszának központi metaforája. Az övig a földbe ásva a nyolcvanas évek európai átrendezòdésének, illetve a Balkánon elharapózó testvérgyilkolásnak készített mementó. Tágabb vonatkozásban utal az ember röghöz kötöttségére, fizikai korlátaira, a tespedtségre, a közvetlen emberi környezet beszùkülò formáira, végsò soron pedig az emberi test nyugovóhelyének foglalatára, az òsanyagában való természetszerù elenyészésére.
1994-ben Kerekes egy folyamatos mùvészi akcióba fog, melynek nyomán elòbb az oromhegyesi (Vajdaság) Zitzer Szellemi Köztársaság területén, majd a lódzi Muzeum Artystów udvarán elásatja, illetve saját kezùleg süllyeszti a földbe Utazás a szabadságba címù mixed media képsorozatát. A vajdasági emberek szabadságának ajánlott, vízhatlan mùanyagba forrasztott, majd verembe helyezett, földel betemetett és betonlappal lefedett alkotások természetrajzáról tudni kell, hogy Kerekes alkotói világában megkülönböztetett helyet foglal el az avarság, ez a török-tatár eredetù lovas nomád nép, amely az Alsó-Don vidékéròl az 1. század közepén érkezett a mai Magyarország területére, ahol vermeket használt lakóhelyül.
A Kölnben ugyanabban az esztendòben realizált A föld alatti katedrális cimù performanszban Kerekes továbbviszi úgynevezett veremtematikáját, s immár nem alkotásokat, hanem emberi testeket ás övig a földbe: szám szerint hatot, ami a néhai Jugoszlávia tagköztársaságainak számával megegyezò.
A performansz alaphelyzete nagyon emlékeztet arra a kivégzési módszerre, amikor a halálraítéltet arra kényszerítik, hogy önmaga ássa meg sírját. Amíg a szem a földbe ásás folyamatát figyeli, addig a fül az Everybody Loves Somebody Sometimes (Dean Martin) szövegù negédes sláger ezúttal meglehetòsen irónikusan csengò dallamait hallja. A performansz egyik továbbgondolt változatát - Human-Hendge címen - Kerekes a cardiffi Chapter Arts Centre udvarán valósítja meg, ugyancsak 1994-ben. Itt már tizenhárom embert alkalmaz, közülük négyet ásnak a földbe. Az avarokkal kapcsolatos gondolatvilág annyiban bòvül, hogy a föld felszínén önmaga körül forgó kilenc performer lényegében táncoló mohamedán szerzeteseket testesít meg, akik körkörös mozgás okozta eksztatikus szédületben az isteni, földöntúli világgal, az éterikus szférákkal kívánnak spirituális kapcsolatot termeteni. A kultúrák keveredésének szükségszerùségét statuáló elòadás a szellemi és a fizikai valóság dualizmusának mindenkoriságát érzékelteti.
A különféle kultúrák és vallások térközeiben formálódó kerekesi poétika újabb dimenzióival gazdagodik a Keresztelés a Dunán címù performanszban. Az önön eredetének szálait bogozó szerzò a rész és az egész összefonódottságának és egységének összefüggésrendszerén át a következò hasonaltot alkalmazza: Az Északi-tenger és a Fekete-tenger közötti földrész folyói mind kapcsolatban vannak egymással. A népek, az ò városaik és azoknak lakossága úgyszintén. Berlint is beleértve, amely a Spree folyó révén a Dunával is érintkezik.
A performansz természetesen több mint földrajzi vagy kulturális következtetésekre épülò cselekménysor. A vízzel teli gödörben lezajló keresztelkedési szertartás azt a gondolatot veíti ki, hogy a szentek nevében végbevihetò cselekedetek minòsége igrencsak kritikus lehet, s a bùnözést és az eròszakot egyaránt magába foglalhatja - a dolog egyre megy.
A veremmitológia kerekesi kiszögeléseiben meghatározó érvénnyel munkál a származás és az eredet megsemmmisíthetetlen köteléke. Napjaink nomád mùvésze egy kihalt néppel, az avarokkal azonsítja magát, hiszen ò maga is áldozata a kiszolgáltatottságnak, az otthonnélküliségnek, valamint a szellemi kirekesztettségnek, a többszörösen megélt kisebbségi léthelyzet racionálisan soha meg nem emészthetò ostorcsapásainak. Úgy véli, a vermek alján, a bácskai fekete föld felsò rétegeiben fellelhetò kultúrális törmelék térközegében a sérült lélek találhat még némi védettséget magának.